Utazás
Tíz hónap négy gyerekkel egy lakóautóban
2019.10.08. I 09:00
Lukács Viktória és László Márton négy gyermekükkel 10 hónapot töltöttek Közép-Amerikában, méghozzá egy lakóautóban összezárva. A házaspár úgy fogalmazott meglepően kényelmes telt ez az időszak. Ennek az időszaknak a legmeghatározóbb élményeiről beszélt a László család az Egyenlítőben.
A legidősebb gyermek 10 éves, aki már rendkívül érdeklődő és nagyon lelkes volt az utazás miatt. A két nagyobb gyermek magántanulói státuszban volt, így a szülők tanították őket.
2018. szeptemberében indultak útnak, azért, hogy így egy komplett tanévet öleljen fel az út, ne csússzon bele egy következőbe. Július közepén érkeztek haza, ebben az is közrejátszott, hogy útközben eladták lakóautójukat, valamint az is, hogy kiderült Viki az ötödik babájukkal várandós, így a 12.hetes vizsgálatokra szeretett volna itthon lenni.
Úgy érzik a 10 hónap alatt változott a világszemléletük és sokkal jobban összeszokott a család. A két nagyobbik gyerek például sokkal szófogadóbb lett, emellett magabiztosabbak és nyitottabbak lettek.
Az utazásuk három típusú napokra osztható fel: utazós nap: ilyenkor mindig össze kellett pakolni a táborukat, és mentek a következő helyre. kempingezős nap: a gyerekek ezt szerették a legjobban, mert ilyenkor nem csináltak semmit. kirándulós nap: amikor jöttek-mentek, felfedeztek. Ezt leginkább szülők kedvelték.
Kiemelték, az, hogy beszélik a spanyol nyelvet hatalmas előny volt számukra. Hozzátették, ha valaki tud angolul, akkor nyugodtan belevághat ebbe az útba, azonban talán számolhat egy kis felárral, ahhoz képest mintha spanyolul beszélne a helyiekkel.
A László család bejárta egész Közép-Amerikát, egy-egy helyen általában 3-4 napot töltöttek el. Nicaraguában viszont megtalálták a tökéletes házat, melyet meg is vásároltak. Úgy tervezik, egy év múlva kint töltenek egy tanévet, ahol a gyerekeket szeretnék nemzetközi iskolába járatni, hogy vagy angolul vagy spanyolul megtanuljanak. Viszont, akkor már a héttagú László család kalandjairól hallhatunk majd.

Ajánlott tartalmak