Életmód
Kiderült, miért hízunk attól, ha későn eszünk
2024.01.08. I 14:10
Könnyebb lehet az étkezés idejére odafigyelni a súly csökkentése vagy megtartása érdekében, mint szigorú diétákat követni.

Korábbi tanulmányok már találtak összefüggést a késői étkezés és a súlygyarapodás között, egy amerikai kutatócsoport friss tanulmánya azonban a jelenség pontos biológiai hátterébe is betekintést enged – írja a Science Alert, melyet a 24.hu szemlézett.

Frank Scheer, a bostoni Brigham and Women’s Hospital idegkutatója szerint a késői étkezés összefüggésbe hozható az elhízás fokozott kockázatával, a testzsír növekedésével és a fogyási nehézségekkel, azonban mindeddig nem értették pontosan, miért.

A kutatás során 16 olyan résztvevőt figyeltek meg, akiknek testtömeg-indexe (BMI) túlsúlyos vagy elhízott tartományba esett. Minden önkéntes két különböző, hat napig tartó kísérleten ment keresztül, mely során az alvásukat és az étkezésüket is szigorúan ellenőrizték.

Az egyik kísérletben a résztvevők betartották a napi háromszori étkezést a megfelelő időben, vagyis 9 órakor reggeliztek, 13 órakor ebédeltek és 18 órakor vacsoráztak.

A másikban a három étkezést eltolták: az elsőre 13 órakor, az utolsóra pedig 21 óra körül került sor. Amikor a résztvevők később étkeztek, a leptin hormon szintje – amely azt jelzi, hogy jóllaktunk –alacsonyabb volt, ami azt jelzi, hogy a résztvevők éhesebbek voltak. Mi több, a kalóriák lassabb ütemben égtek el, és csökkent a zsírbontást végző lipolízis folyamata is.

A tanulmány tehát rámutat, hogy a korábbi étkezés három kulcsfontosságú tényezőre is hat. Ennek nyomán kijelentették, hogy könnyebb lehet az étkezés idejére odafigyelni a súly csökkentése vagy megtartása érdekében, mint szigorú diétákat követni.