ÉletmódTiszta karácsony: így takarítanak a magyarok
2023.12.26. I 14:20 A takarításnak vannak módszerei, amelyek talán nem mindenkinek egyértelműek, de segítenek abban, hogy minél gyorsabban és hatékonyabban tegyük rendbe otthonunkat.
Közelednek az ünnepek, a karácsonyi nagytakarítások időszaka, ugyanakkor a télen szokásos járványok ideje is itt van, pont akkor, amikor kezdődnek a rokonlátogatások. Egy friss reprezentatív kutatás azt vizsgálta, hogy miként viszonyul a magyar lakosság az otthoni takarításhoz, mennyire vesszük komolyan az egyszerű hétköznapokban is fontos írott és íratlan higiéniai szabályokat.
A magyar lakosság 59 százaléka gondolja úgy, hogy nagyon, de legalábbis alapvetően tiszta az otthona, 80 százalék pedig úgy véli, tudja miként kell takarítani, és közel felük szerint ez nem is igényel különösebb tudást, egyszerűen csak csinálni kell, ahogy látták, tanulták – derül ki az egyik hazai higiéniai szolgáltató, a B+N Referencia Zrt. országos reprezentatív kutatásából.
A takarítás rendszerességében jelentős különbségre világítottak rá az eredmények. A válaszadók kétharmada saját bevallása szerint legalább hetente kitakarítja az otthonát, ezen belül pedig 30 százalék azoknak az aránya, akik minden egyes nap tesznek valamit a tisztaságért. A túlnyomó többség azonban heti 1-2 alkalommal takarít odahaza. Aggodalomra adhat viszont okot, hogy minden hetedik ember csak maximum havonta „nyúl a gumikesztyűhöz".
Bár vannak feladatok, amiket hetente vagy akár ritkábban – mint például az ablakpucolás - éppen elég elvégezni, a szakértők szerint mégis fontos volna, hogy egyes feladatok a napi rutin részévé váljanak, éppen úgy, mint a hazaérkezés utáni kézmosás. Jó példa erre a konyhapult fertőtlenítőszeres letörlése, melyet a főzés megkezdése előtt és a zöldség, illetve hús előkészítése után is fontos lenne elvégezni, mégis ezt csak a magyarok kevesebb, mint fele teszi meg.
„A takarításnak vannak módszerei, amelyek talán nem mindenkinek egyértelműek, de segítenek abban, hogy minél gyorsabban és hatékonyabban tegyük rendbe otthonunkat. Az egyik legfontosabb, hogy elkerüljük azt, hogy a szennyeződés visszakerüljön oda, ahonnan korábban már eltávolítottuk. A takarításnál minden esetben föntről lefelé, illetve belülről kifelé, a tisztábbtól a szennyezettebb felé haladjunk a helyiségekben, mert ezzel kihasználjuk a gravitációs erő segítségét, illetve így véletlenül sem szennyezünk össze olyan helyet, ahol már feltakarítottunk" – tanácsolja Nagy Zsuzsanna, a B+N Referencia Zrt. higiénés szakmai igazgatója.
Bár a szakértő szerint nem szükséges mindent folyamatos jelleggel fertőtleníteni, mégis akadnak olyan területek, amelyekre érdemes külön figyelmet fordítanunk a lakásunkban is esetlegesen előforduló fertőző kórokozók megfékezése érdekében. Ilyenek a kilincsek és kapcsolók, amelyeket a felmérés eredményei alapján mindössze az emberek negyede szokta hetente letörölgetni, de például a bejárati ajtó kilincsét minden ötödik ember vagy soha, vagy legutoljára a beköltözésekor tisztította meg.
Ezekhez a felületekhez sok esetben koszos kézzel érünk, így nagyon gyorsan tovább lehet vinni innen a baktériumokat. Emellett a szemetesre is oda kellene figyelünk, mert rengeteg fertőzés melegágya lehet. A kutatásból kiderült, hogy tízből mindössze három ember szokta kifertőtleníteni a szemetesét, ami igencsak riasztó adat. Épp úgy, mint az a 20 százalék, aki a WC-ben csak az ülőkét és kagyló szélét tisztítja le, vagy azt sem. Pedig a vizesblokk nagyon komoly gócpontnak számít, így a toalett rendes és teljeskörű fertőtlenítése elengedhetetlen az otthonunkban a szakértő szerint.