Ismeretterjesztő
Hamarosan érkezik a bőrrák elleni oltás
2023.12.19. I 14:15
Az új fejlesztést nem a betegség megelőzésére, hanem annak kezelésére, valamint az immunrendszer megerősítésére használnák.

Akár már két év múlva elérhetővé válhat a Moderna melanóma elleni kísérleti vakcinája – írja az AFP Stephane Bancel, a vállalat vezérigazgatójának közleménye alapján. A hagyományos védőoltásokkal ellentétben az új fejlesztést nem a betegség megelőzésére, hanem annak kezelésére, valamint az immunrendszer megerősítésére használnák.

A vakcina hatalmas segítség lehet a bőrrák legveszélyesebb fajtájával szemben, amely 2020-ban világszerte 57 ezer ember halálát okozta. Az oltás ugyanazt az mRNS-technológiát alkalmazza, amiért Karikó Katalin az orvostudományi Nobel-díjat kapta.

A cégvezető úgy véli, a készítmény egyes országokban már 2025-ben elérhető lehet. Ennek oka, hogy a legutóbbi kísérlet pozitív eredményeinek köszönhetően bízhatnak a felgyorsított engedélyezési folyamatban. A vizsgálat szerint a kísérleti vakcina 49 százalékkal csökkenti az elhalálozás esélyét az előrehaladott melanómával küzdőknél a Keytruda nevű gyógyszerrel együtt alkalmazva.