Ismeretterjesztő
Megnyílt az első hazai önfotózó stúdió Budapesten
2023.11.23. I 13:52
Éld ki a kreativitásodat feszengés nélkül!
 

November elején nyitott Magyarország első olyan fotós műterme, ahol azok is felengedhetnek, akik egyébként nem kedvelik, ha fotózzák őket. A Budapest belvárosában található új élmény szolgáltatás az idei ünnepi szezon nagy dobása lehet.

Az Oktogontól néhány percnyire található a Pix Budapest Self Photo Studio, ami teljesen új fotós élményt nyújt azoknak, akik például amatőr fotósként szeretnék magukat kipróbálni profi gépekkel, vagy azoknak, akiknek kellemetlen idegenek előtt pózolni és inkább meghitt hangulatban szeretnének készíteni pár képet. A 120 négyzetméteres üzlethelyiségben két műterem kapott helyet.
 

„A koncepciónk, hogy olyan élmény szolgáltatást nyújtsunk, amit maradéktalanul élveznek az ügyfeleink, miközben jó minőségű képeket készítenek magukról, tehát hangsúly azon van, hogy az egész program élvezetes legyen. A vendégeink belépnek egy profi műterembe, ahol minden felszerelés olyan, mintha egy hivatásos fotós dolgozna benne, vannak stúdiófények, vakuk, profi fényképezőgépek, választható hátterek, csak be kell állnia a vendégeknek és önkioldóval tudnak magukról fotót készíteni."

A fényképezés menete nagyon egyszerű: az önkioldó össze van kötve a kamerával, a fotóalanyok maguk irányíthatják a gépet és ők is kattintanak, pózolás közben pedig egy nagy kivetítőn láthatják magukat élő képen, majd az elkészült fotót is mutatja a kijelző. Fontos volt nekünk, hogy olyan ügyfelek is megtalálják ezt a lehetőséget, akik feszengenek egy hivatásos fotós, illetve idegenek előtt. Azoknak is meg akartuk adni a lehetőséget, hogy jó minőségű képek készüljenek róluk, akik szégyenlősek vagy nem tudják elengedni magukat egy stáb előtt” – mondta el Tóth Bence, a Pix Budapest ügyvezetője.