70 éves a Ceres ZRt.
2023.11.10. I 13:40
A Ceres ZRt. Magyarország egyik vezető sütőipari vállalkozása - melynek jogelődjét 1953. október 21-én alapították - idén ünnepli fennállásának 70. évfordulóját. A vállalat az évforduló alkalmából a Győri Ipartörténeti Alapítvánnyal közösen ipartörténeti emléktáblát avatott fel a Ceres ZRt. székhelyén.
Az alapítvány fontosnak tartja, hogy láthatóvá tegye Győr ipari múltját, ezért 2017-ben kidolgozta és elindította „ipartörténeti emlékhelytábla” projektjét. A 2023-ban fennállásának 70. évét ünneplő Ceres telephelyén felavatásra került tábla tisztelgés a vállalat múltja és Győr élelmiszeriparában betöltött szerepvállalása előtt. 

 „Kiemelt jelentőségű ez az évforduló vállalatunk életében, hiszen 70 éve nap, mint nap azon dolgozunk, hogy kiváló minőségű pékáru kerüljön vásárlóink asztalára. Ahogy szlogenünk is szól „Mindenkinek van egy kenyerünk”. A változás és az innováció mindig jelen lesz életünkben, de azok az elvek és a tudás, melyet megszereztünk, mindig megmaradnak, és alapját képezik a további építkezésnek.” – mondta el Mikos István, a Ceres ZRt. vállalati igazgatója. Hozzátette: „Én is itt kezdtem a pályafutásomat, és a ranglétra fokait megjárva, minden munkafolyamatot megismerve, szinte együtt nőttem fel a vállalattal. Most – vállalati igazgatóként – már módomban áll egy olyan stabil jövőképet mutatni a kollégáimnak, amely biztosítja a fejlődésünket, és töretlen sikerünket az elkövetkező 70 évben is. Úgy tervezem, hogy a 100. jubileumi ünnepségen mindenképpen részt veszek. „

A kerek évfordulót országos nyereményjátékkal tették emlékezetessé a fogyasztók számára, valamint egy nagyszabású születésnapi rendezvénnyel is megünnepelték, melyen a vállalat jelenlegi dolgozói mellett korábbi kollégáik is részt vettek. Az eseményen köszöntőt mondott Dr. Nagy István Agrárminiszter úr is. A jeles alkalomra egyedi, a Ceres 70 éves történetét bemutató kiadvány is készült a vállalatról.
Ceres 
A Ceres ZRt. a magyar sütőipar meghatározó szereplője 1953. óta. A cég központja Győrben van, ezen kívül Miskolcon is rendelkezik gyáregységgel. Munkavállalói száma közel 300 fő.
A Ceres széles termékválasztékot kínál partnereinek és vásárlóinak: szendvics-, toast kenyerek, péksütemények, finom pékáruk, kényelmi termékek és szezonális termékek (bejgli, tekercs, habtermékek) egyaránt a választék részei.  
A Ceres kedvező piaci pozíciójának alapja a vállalat innovációs készsége, megbízhatósága, és a kollégák magas szintű elkötelezettsége. 
 
A márka: Ceres Sütő
A Ceres név eredete a római mitológiából származik. Ceres Istennő a termékenység, a gabonaültetés, az aratás, a földművelés és az anyai szeretet istennője volt.
A cég alapértékei: az innovációs készség, a megbízhatóság és a széles termékkínálat, valamint a folyamatos fejlesztések.
Szigorú minőségi szabványokkal és belső ellenőrző folyamatokkal biztosítják az állandó és kiváló termékminőséget. 
A Ceres márka Magyar Brands díjazott és a vállalat számos terméke a Hazai Feldolgozású Termék védjegy birtokosa.