Az illetékesek a kutatás eredményei alapján változtatnának a lakott településeken egyre nagyobb gondot okozó védett barnamedve-állomány kezelésén.
A genetikai minták alapján végzett medveszámlálás is azt bizonyítja, hogy több ezer medvének nem jut megfelelő élőhely Romániában - nyilatkozta Benedek Barna, a felmérést végző munkacsoport vezetője a Székelyhonnak. Eddig több mint nyolcezer mintát elemeztek ki, és kiderült, hogy három mintából egy különböző állattól származik, így csaknem háromezer medvének már bizonyított a léte.
Ha a további eredmények is ezt a tendenciát követik, mintegy hatezer példány létét fogják tudni bizonyítani. Ez azonban korántsem jelenti a teljes állományt, rá lehet számolni 25-30 százalékot, mert képtelenség minden medvétől genetikai mintát nyerni, sok állat él az ember számára megközelíthetetlen helyeken.
Az országban maximum négyezer medvének lenne élőhelye, így kijelenthető, hogy kétezer állat a természetes élőhelyén kívül kénytelen élni. "Kimondom, ezeket a medvéket, amelyek bemennek a falvakba, városokba, a házakba, élelmet kunyerálnak az autósoktól, ki kellene lőni, mert ők már a bocsaiknak is ezt a viselkedésmódot örökítik tovább. Csak így lehet ezt a viselkedésbeli anomáliát visszafordítani, megszüntetni" - idézte Benedek Barnát a Székelyhon.
A kutató szerint az áthelyezés nem megoldás, az elköltöztetett állatok 99 százaléka visszatér oda, ahonnan elvitték, vagy az új helyen okoz hasonló problémát. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a medvék számára alkalmas romániai élőhelyek tíz százaléka az elmúlt tíz évben elvesztette eltartóképességét a különböző beruházások miatt, így az emberi tevékenység által okozott hatást is csökkenteni kellene.
Romániában az utóbbi hét évben ötvenszeresére nőtt a medvék okozta károk száma és ötszázszorosára az értékük. Míg korábban hét, zömében erdélyi megyéből érkeztek medvekárokról szóló jelentések, tavaly már az ország fele, 23 romániai megye volt érintett.