Ismeretterjesztő
Rövid pórázra veszik az önvezető kamionokat Kaliforniában
2023.09.17. I 11:06
Sofőr nélkül legkorábban is csak az évtized végén engednék őket a közutakra, de ehhez arra lesz szükség, hogy minden teszten megfelelően szerepeljenek.

A kaliforniai törvényhozás a hét elején fogadta el azt a törvényjavaslatot hétfőn, amelyik előírja, hogy az önvezető nehéz tehergépjárművek csak egy képzett (emberi) biztonsági sofőr jelenlétében közlekedhetnek az amerikai állam közútjain, amivel gyakorlatilag betiltják a vezető nélküli teherautókat. 

A javaslat szerzői a TechCrunchnak korábban azt nyilatkozták, hogy nem céljuk a sofőr nélküli kamionok végleges kitiltása, de a törvényhozóknak időre van szükségük, hogy meggyőződjenek a technológia biztoságos működéséről. Erre az illetékes felügyeleti szervtől várnak bizonyítékot 2029. január 1-jéig, de legkésőbb a tesztelés megkezdését követő öt éven belül.

A vizsgálat nem csak az autonóm járműtechnológia megbízhatóságát és teljesítményét, de a közbiztonságra és a foglalkoztatásra gyakorolt hatását is érinti a szállítmányozási szegmensben. Mivel az esetleges jóváhagyás után a hivatalnak még egy évet kell várnia az engedélyek kiadására, Kaliforniában legkorábban 2030-ban jelenhetnek meg az emberi vezető nélkül közlekedő teherautók.

A lap beszámolója alapján ez jelentős csapás az autonóm technológiára épülő, születőben lévő ágazatnak, ahol már csak a technológiapárti (és a tervezetet ellen állást foglaló) kormányzó vétójában reménykedhetnek.