Ismeretterjesztő
A Napnál négyszer nagyobb csillagot tépett szét egy fekete lyuk
2023.08.27. I 17:13
A kutatók szén és nitrogén jelenlétét mutatták ki a fekete lyuk körül, ami egykoron a csillag magjának része lehetett.

Az emberiség történelmében még nem volt példa arra, hogy egy olyan nagy csillagot emésszen fel egy fekete lyuk, mint amekkora az ASASSN-14li kódjelű esemény során pusztult el. Az ilyen események erős, fényes röntgensugarakat bocsátanak ki.

Ha a csillagot egy galaxis középpontjában található szupermasszív fekete lyuk emészti fel, akkor a folyamat akkora energiát szabadít fel, ami gyakran túlragyogja magát a galaxist is. Az ilyen események erős, fényes röntgensugarakat bocsátanak ki, amelyeket a tudósok nagy teljesítményű obszervatóriumok segítségével észlelhetnek.

A Michigani Egyetem kutatói a NASA tudósaival közösen egy olyan eseményre bukkantak, amely során egy szupermasszív fekete lyuk egy gigantikus csillagot emésztett fel. Az erről szóló tanulmányt az Astrophysical Journal Letters című tudományos lap friss számában közölték.

Az ASASSN-14li kódjelű esemény nyomait még 2014-ben fedezték fel, ami tőlünk 290 millió fényévre játszódott le. Ezzel ez az eddigi legközelebbi TDE, amit regisztráltak a szakemberek, ami páratlan lehetőséget adott arra, hogy közelebbről is meg tudjanak vizsgálni egy ilyen eseményt.

A kutatók szén és nitrogén jelenlétét mutatták ki a fekete lyuk körül, ami egykoron a csillag magjának része lehetett. Ezek jelenlétéből azt is ki lehetett számolni, hogy nagyjából háromszor akkora tömege lehetett a csillagnak, mint a Nap. Ezzel ez lett az eddigi legnagyobb ilyen égitest, amit felemésztett egy fekete lyuk.