Életmód
A fröccs a hosszú élet titka?
2023.08.07. I 14:33
Dédapáink víz helyett is ezt itták!

„A szóda már a civilizáció, az igaz, de nemzedékek és évszázadok fortélya kellett hozzá, míg a magyar megtanulta és feltalálta a fröccsöt, ami a hosszú élet titka” – írta Márai Sándor. Bor és szóda. Ennyi kell csak egy jó fröccshöz, semmi más! Az érdekesség az arányokban rejlik. Nyújtunk most egy kis segítséget, hogy hogyan érdemes fogyasztanod ezt a – most ismét – divatos italt.

Hosszú, forró nyarak frissítője, baráti beszélgetések kísérője, vacsorák, fesztiválok kiegészítője a fröccs. Kevesen tudják azonban, hogy ennek a szuper frissítőnek irodalmi múltja van. A reformkor egyik művészeti centrumában, irodalmi fészkében, Fóton született ugyanis, Fáy András pincéjében. Épp szüreten vett részt ott Vörösmarty Mihály, Czuczor Gergely és Jedlik Ányos is – számolt be a bien.hu.

Jedlik találta fel a szódavizet, és erre a szüretre el is vitte magával azt a szódásüveget, amely a világon az első volt. Itt készült tehát az első fröccs is, ami nagy ámulatot okozott az ott lévőkben. Jedlik spriccernek hívta az elkészített italt, Vörösmarty azonban nem volt elégedett ezzel a kifejezéssel, így elnevezte fröccsnek a frissítőt. 

Nagyapáink, dédapáink még szinte víz helyett is fröccsöt ittak. Mostanában ismét egyre gyakoribb a fogyasztása, de vajon tudod, hogy mit iszol pontosan azon túl, hogy bort és szódát?

Vörösbort általában tisztán kínálnak, nem fröccsként fogyasztják. Természetesen lehetnek egyéni igényeid, ihatsz vörösborból készült fröccsöt is, de mivel a jó fröccshöz nem igazán választunk testes borokat – a vörösek pedig testesebbek -, jobb fehér vagy rozé borból kipróbálnod. A másik fő összetevő a szódavíz.

Sokan fogyasztják szénsavas ásványvízzel is, de az nem ugyanaz. A fröccs frissességét, pezsgését és azt az igazi élményt csak a szódavízzel készült variáció adja meg. Ez az ital igazi hungarikum – bár német nyelvterületen is ismerik –, nem készítik sehol a világon. Legalábbis nem ebben a formában. A fröccs 2013-ban bekerült a Magyar Értéktárba is.

Sokszor gondban vagy, amikor fröccsöt szeretnél rendelni? Vajon melyik a kisfröccs? Mi a különbség a házmester és a viceházmester között? A maflás nem csak egy pofon? Száz kérdésed lehet a fröccs-csel kapcsolatban. Most tiszta szódát öntünk a pohárba. 

A fröccs sokféleképpen élvezhető, csak rajtad múlik, hogy milyen arányt választasz. A legnépszerűbbek a következők, a pultos tudni fogja, mit kérsz, ha ezek közül választasz. 

A leginkább fogyasztott a kisfröccs (1 dl bor + 1 dl szóda), emellett a nagyfröccs (2 dl bor + 1 dl szóda) és a hosszúlépés (1 dl bor + 2 dl szódavíz). 

Fesztiválokon, koncerteken népszerű a házmester (3 dl bor + 2 dl szóda), a háziúr (4 dl bor + 1 dl szóda), a viceházmester (2 dl bor + 3 dl szóda) és a sportfröccs (1 dl bor + 4 dl szóda). 

A feketeöves fröccsözők nagyban gondolkodnak, ők kedvelik a Krúdyt (9 dl bor + 1 dl szóda), a maflást (0,5 liter bor + 0,5 liter szóda), a polgármestert (6 dl bor + 4 dl szóda) és a magyar-angolt (6 dl bor + 3 dl szóda).

Vannak olyan fröccs nevű italok is, amelyeknek nincs köze a borhoz. Ilyen például a matrózfröccs, ami sör és rum keveréke, vagy a postásfröccs, ami kávé és rum elegye. A legérdekesebb a színészfröccs, ami víz és szóda házasítása langyosan. Hmmm… ízlés dolga.

Bármelyik arány mellett döntesz is, válassz friss, ropogós, idei szüretelésű bort. Ezekből lesz ugyanis igazán friss, üde a fröccsöd. És még egy nagyon fontos szabály: mindig válassz minőségi bort, ne higgy annak az álláspontnak, miszerint a rossz bor jó lesz fröccsnek. Az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz bort fogyassz.