Ismeretterjesztő
Megvan az öregedés oka, elérhető az örök fiatalság!
2023.08.05. I 10:35
Az eredmény olyan terápiák kifejlesztéséhez vezethet, amelyek meghosszabbítják a fiatalságot, továbbá csökkentik a vérrák kialakulásának kockázatát.

Egy közelmúltban végzett kutatás feltárta, hogy a testben természetes módon a sejtek nagyobb mennyiségben állítanak elő méreganyagokat. Ilyen toxikus vegyület például a tartósítás és balzsamozás során használt formaldehid – számolt be az Origo.

A Cornell Egyetem, az Oxfordi Egyetem, a Cambridge-i Egyetem és a Cancer Research UK vezető kutatói megpróbálták kideríteni, hogy mi okozza a szervezet túlzott formaldehidtermelését. Korábban sikerült azonosítani egy olyan ritka genetikai mutációt, amely megakadályozza a formaldehid eltávolítását a szervezetből. Ez a megfigyelés nagy lendületet adott a mostani kutatásnak, amelynek eredményeit a Cell Metabolism című tudományos folyóiratban közölték.

"Van egy vita az öregedésről. Az egyik oldal azt állítja, hogy az öregedés lassú, fokozatos, felhalmozódott károsodások eredménye, mintha évekig csak egyetlen biciklit tekernénk, ami így elhasználódik. Lassan elrozsdásodik, és már nem működik úgy, mint régen. 

A másik tábor ezzel szemben azt mondja, hogy az öregedés tulajdonképpen egy programozott válasz, amelyet különböző stresszorok váltanak ki, és amely egy fiatal sejtet idősebbé változtat. Mi azt találtuk, hogy valójában, legalábbis a vér őssejtjeiben, ez valóban egy kiváltott válasz, amely a p53 nevű fehérjétől függ" - írta a kiadott közleményben a tanulmány egyik szerzője, Meng Wang professzor.

A kutatócsoport csak a vér kapcsán vizsgálta az öregedés jeleit, de feltételezhető, hogy hasonló folyamat megy végbe a szervekben, szövetekben is. A tudósok azt is elemzik, hogy a formaldehidtermelést befolyásolja-e a táplálkozás vagy az életmód.

"Úgy véljük, hogy meghatároztuk a természetes öregedés egyik lehetséges okát. Ez potenciálisan olyan terápiához vezethet, amely lassítja a természetes öregedéssel összefüggő hanyatlást" – összegezte a kutatás lényegét Wang professzor.