Ismeretterjesztő
Termálvízzel fűtött fóliasátrat építettek Mezőkovácsházán
2023.07.24. I 10:10
Számítógép vezérel szinte mindent.

Termálvízzel fűtött fóliasátrat építettek a Békés vármegyei Mezőkovácsházán a Belügyminisztérium gazdaságélénkítő programjából kapott támogatásból - közölte az önkormányzat.

A projekt 200 millió forintos induló támogatási összegből, majd - két körben - 68 milliós póttámogatásból és 10 milliós önkormányzati önerőből valósult meg.

A forrásból felépült egy hatezer négyzetméteres fóliasátor automata szellőző-, párásító- és öntözőrendszerrel, számítógép vezérelte növényvédelemmel, tápanyagutánpótlással. A sátrat geotermikus energiával fűtik, a termálvíz 600 méter hosszú, hőszigetelt vezetékrendszeren érkezik.

A beruházás eredményeként egész évben tudnak kertészeti tevékenységet végezni a fóliában, ahol a tervek szerint nyolc embernek biztosítanak majd munkát.

A mintegy 5600 lelkes városban a termálvíz minősített gyógyvíz is, előkészítették a fürdő és egy szálló fejlesztésének tanulmány- és látványtervét, továbbá megvalósíthatósági tanulmányát, emellett zajlik a termálvíz fűtési célú hasznosításra vonatkozó tanulmányterv készítése is - közölte az önkormányzat.