A fogás után egy gyors fotózás következett, majd a hal visszakerült a tóba.
A keszthelyi Gelencsér Csabának sikerült horogra akasztania azt a rekorder nagyságú süllőt a Balatonban, amely hibátlan uszonyával, a nap fényében szivárványosan pompázó színével méltán pályázhatna a balatoni halkirálynő címre.
Balaton-imádó pecás pontosan tudja, hol vannak a magyar tengerben olyan vizek, ahol a vendégeit összehozhatja az őshonos balatoni ragadozó halakkal. A pergetéses módszert alkalmazó túrái során már több mint félszáz, 6 kiló feletti süllő akadt a horgokra, de egyik hal sem került a bográcsba, mindet visszaengedték a vízbe – tudta meg a Blikk.
Július közepén egy vendégével indultak el süllőzni, ám előbb „csak” egy 30 kilós harcsa kapott rá a csalira. Amikor két óra elteltével a horgásztárs kifogott egy méretes süllőt is, ragaszkodott hozzá, hogy a következő fogás Csabáé legyen.
„A vendég szava szent, bedobtam a csalit, amivel szinte eltaláltam a halat... olyan kapás volt, mintha áramütés ért volna” – írta a szerencsés keszthelyi pecás a Facebook-oldalán, a Pergető Kalandokon.
„Tíz percig fárasztottam, óvatosan, s amikor a vízből kiemeltük, már láttam, hogy ez a Balaton remekműve, a tó csúcsragadozója. Harminc másodpercig lehet a víz felett tartani a halat, mert a süllő nagyon sérülékeny. Le sem mértük, a három évtizedes pecás múlt szerint jóval több volt 10 kilónál a legalább 25 éves öreg hölgy. Két fotó, majd ment is vissza az opálos balatoni mélységbe. Remélem, más horgásznak is megadatik még a szerencse, hogy készíthessen egy közös fotót a süllők királynőjével!”