Ismeretterjesztő
Egymás után kelnek ki a flamingófiókák a budapesti állatkertben
2023.07.17. I 11:58
A Fővárosi Állat- és Növénykertben látható Európa egyik legjobban szaporodó állatkerti rózsásflamingó-kolóniája, amely mintegy 150 egyedet számlál.

Az elmúlt két hétben tizennyolc fióka kelt ki a budapesti állatkert rózsás flamingóinál, de továbbiak is lehetnek, hiszen vannak még tojások, amelyeken a szülők kotlanak. Június legvégén bújt ki a tojásból az idei szezonban az első fióka. Az azóta eltelt bő két hétben szinte minden nap kikelt egy újabb egyed.

A Fővárosi Állat- és Növénykertben látható Európa egyik legjobban szaporodó állatkerti rózsásflamingó-kolóniája, amely mintegy 150 egyedet számlál. Évente általában húsz körüli, vagy még annál is több fiókával gyarapszik a csapat, ami lehetőséget teremt arra is, hogy a budapesti kelésű flamingókból más hazai és külföldi állatkertek is kapjanak.

A flamingófiókák nem sokban hasonlítanak a kifejlett madarakra: ugyan jóval kisebbek, de a különbség nemcsak ebben áll, hanem az aránylag tömzsi, az első napokban kifejezetten "pufók" lábak, a pihés, szürke tollazat, és az egyenes csőr lényegesen eltér attól, amit a felnőtt egyedeken lehet látni.

A szülők egy speciális táplálékkal, begytejjel etetik a fiókákat. Egy a begy falában termelődő, tápláló váladék élettani szerepét tekintve az emlősök tejéhez hasonlít, bár nem fehér, hanem sötétvörös színű. A felnőttek a csőrükből csurgatják át a fiókák csőrébe, amit egy kis szerencsével a látogatók is megfigyelhetnek.

A legutóbb kikelt fiókák még a fészekben vagy annak környékén tartózkodnak, a tíz napnál idősebbek azonban már kisebb sétákat is tesznek a felnőttek felügyeletével. Az elkövetkező hetekben pedig arra lehet majd számítani, hogy a szülők a kolónia összes fiókáját egy csoportba terelik össze, egyfajta "óvodát" alakítva ki, mert így sokkal könnyebb gondoskodni a fiatalokról, illetve vigyázni rájuk.