Ismeretterjesztő
Lejárt a Skype ideje?
2023.07.04. I 10:20
Idén ünnepli 20. évfordulóját a Skype, melynek első verziója 2003. augusztus 29-én jelent meg.

Az alkalmazás a 2000-es évek közepén forradalmasította az online kapcsolattartást, ahogy ingyenes hang- és videóhívást, illetve szöveges üzenetküldést tett lehetővé.

2005-ben aztán az eBay megvásárolta a céget, az üzlet azonban nem úgy sikerült, ahogy tervezték. Noha így már a világ legnagyobb szoftvercége állt mögötte, a Skype népszerűsége egyre csökkent.

Különösen a koronavírus-járvány idején vált világossá, hogy a dolgozók már nem elsősorban a Skype-ot választják, hanem olyan alkalmazásokat, mint a Zoom, a Meta alá tartozó WhatsApp vagy a Microsoft Teams. Ráadásul a Skype kezdeti erejét az is csökkenti, hogy ma már számtalan alkalmazás teszi lehetővé, hogy a felhasználók a világ bármely pontjáról könnyen és ingyen kapcsolatba lépjenek egymással.

A Skype tehát láthatólag kezd háttérbe szorulni, ám egyelőre nem valószínű, hogy teljesen eltűnne. A vállalat egyik alapító mérnöke, Jaan Tallinn elmondta, bár több mint egy évtizede elhagyta a céget, még mindig a Skype az alapértelmezett választása az online hívásokhoz. Hozzátette, nem világos, hogy meddig fog még létezni a Skype, de egyelőre nem megy sehova.