Ismeretterjesztő
50 év után most látták először ezt az állatot
2023.07.04. I 18:26
Hogy hol sikerült rábukkanni a ritka gyíkokra, azt titokban tartják a kutatók, ezzel védelmezve a veszélyeztetett fajt.

Több mint 50 éve kihaltnak hitt állatot láttak Ausztráliában – olvasható a Natural History Museum honlapján. A victoriai mezei fületlen sárkány (Tympanocryptis pinguicolla) egy kizárólag Ausztráliában honos gyíkfaj, amelynek élő példányát utoljára 1969-ben látták.

Éppen ezért a szakértők úgy gondolták, az emberi települések terjeszkedése, valamint az inváziós ragadozók, mint a rókák és macskák már teljesen kipusztították őket.Most azonban kiderült, hogy nem volt igazuk, hiszen új kutatásoknak köszönhetően egy csapatnak sikerült megtalálnia az elveszett fajt.