Egyre több és több fiatal használ bankkártyát, és ez jól látszik az adatokban.
A nyári hónapokban számottevően nő az ifjúsági számlákhoz kapcsolódó bankkártyák forgalma – közölte a K&H saját adatai alapján csütörtökön az MTI-vel. Az adatok szerint 2019 augusztus végén több mint 33 ezer kártya volt a fiataloknál, három évvel később majdnem 55 ezer, ami 64 százalékos bővülés.
A fiatalok 2019 nyári hónapjaiban 833 ezerszer fizettek a kártyájukkal, egy évvel később már 1 milliónál többször használták, a múlt évi vakáció alatt pedig megközelítették a 2,9 millió kártyás tranzakciót. Hároméves távlatban tehát a tranzakciók száma több mint háromszorosára nőtt.
Még erőteljesebben emelkedett a kártyás forgalom, ami 2019 nyarán 2,8 milliárd, 2020-ban 4,2 milliárd, 2022 nyári hónapjaiban pedig már 12 milliárd felett volt. Így több mint négyszeresére nőtt az ifjúsági kártyás forgalom a vakációs hónapokban három év alatt. Az egy tranzakcióra jutó költés ez idő alatt 25 százalékkal, 4200 forint fölé emelkedett.