A VHS és kamera kazetták a helytelen tárolás miatt könnyen penészesedhetnek, a Beta és Umatic kazetták gyakran dobják le az oxidréteget.
 
 Az emberek számára már hosszú évezredek óta fontos, hogy az emlékeket valamilyen formában megőrizhesse. Az idő múlásával rengeteg változatos módon igyekeztünk nyomot hagyni: ilyen eszköz volt a barlangrajz, az ókori falfirkák, a szájhagyomány útján terjedő népdalok, de akár saját naplóink, leveleink is. A mai felgyorsult világunkban egyre kevesebb idő és figyelem jut az emlékeinkre, pedig a jelentőségük nem csökkent, sőt! Mutatunk néhány tippet, hogyan őrizheted meg a múlt darabkáit!

A technológiai ugrás következtében a fotográfia, a mozgókép és hangrögzítés különböző formái jelentették a következő nagy lépést. Ezeknek a nagy hátránya, hogy a sok különböző formátum különböző eszközöket igényel. Ezek ma már egyre nehezebben érhetőek el, kevés a működő lejátszó, pedig sok családi ereklye (videókazetta, magnószalag, dia-negatív) várja a fiókok mélyén, hogy újra elővegyék őket.

Sajnos az idő múlásával ezek az eszközök jellemzően tönkre mennek: az eróziós folyamatok a legtöbb esetben nem fordíthatóak vissza. A VHS és kamera kazetták a helytelen tárolás miatt könnyen penészesedhetnek, a Beta és Umatic kazetták gyakran dobják le az oxidréteget, a 60-80 éves orsós szalagok hordozórétegéről ma már szintén könnyen lepereg a mágneses adathordozóréteg, a magnókazetták szalagja hajlamos megnyúlni, a fotópapírok kifakulnak, vagy teljesen elsötétednek, a celluloid alapú keskenyfilmek kiszáradnak és így töredezni kezdenek az idő múlásával.

Néhány évvel ezelőtt még nem volt annyi lehetőségünk az emlékmentésre, mint napjainkban. Akik igazán komolyan gondolták, azok időről időre átmásolták újabb adathordozókra a fontos fájlokat. Képek esetében pedig megőrizték az eredeti filmeket, hogy újra előhívható legyen. Aztán jöttek a számítógépek és az adathordozók új generációi. A mágneses elven működő floppy lemezek viszonylag gyorsan kikoptak a napi használatból, a kis tárolókapacitás miatt.

A digitális adattárolók közül talán az optikai lemezek, azaz a CD és DVD voltak az első piachódító formátumok, amikre nagyon sok anyag lett átmásolva. Sajnos az átlagos lemezek azonban nem hozták az ígért tartósságot: a lemezek karcolódnak, bemattulnak, és rendkívül törékenyek. A gyengébb minőségű CD-k, DVD-k akár már 3-5 év után is olvashatatlanná válnak, míg a legjobb minőségű lemezek is átlagosan 10-12 évet bírnak az ígért 100 helyett.

Ahhoz, hogy ezek az emlékek a lejátszók eltűnésével ne váljanak az enyészet martalékává, át kell őket alakítani. Erre ad univerzális megoldást a digitalizálás. A segítségével a több száz féle különböző adathordozó helyett a számítástechnika univerzális nyelvére lefordítva az emlékek sokkal könnyebben megőrizhetőek. Ezek a tartalmak hosszú időn keresztül használhatóak lesznek, hiszen eszközfüggetlenek.