Utazás
Így utazhatsz ingyen a TikTok segítségével
2023.06.22. I 20:27
Már egyetlen utazós videóval is 10 ezres követőbázist lehet építeni a platformon, ez pedig egy erős alap ahhoz, hogy 60-70 százalékkal olcsóbban, vagy akár teljesen ingyen nyaraljon a tartalomkészítő két-három videóért cserében.
 
 A Tiktok a világ leggyorsabban növekvő közösségi média platformja a maga több mint másfél milliárd felhasználójával. A közösségi oldal Magyarországon is több mint kétmillió felhasználóval rendelkezik, azaz az ország lakosságának több mint 20 százaléka használja.

Soós Dávid közösségi média szakértő rámutatott, a legtöbben saját maguk szórakoztatására, kikapcsolódás gyanánt, esetleg információszerzésre használják az alkalmazást, de arról kevesebb szó esik, hogy az átlagemberek számára is komoly pénzszerzési lehetőségeket rejt.

A szakember felhívta rá a figyelmet, hogy egyetlen jól eltalált videó ugródeszkaként szolgálhat és akár 10 ezer fős követőbázisra lehet azzal szert tenni, ennek köszönhetően pedig olyan együttműködések előtt nyílik meg az út, amelyekkel jelentős kedvezményeket lehet érvényesíteni.

Operatőri és vágói tudás sem kell ahhoz, hogy valaki akár poénból, a barátokkal készítsen egy videót a TikTokra egy népszerű turistahelyről vagy szállásról jó minőségben, amit aztán felkapnak a platformon. Erre az alapra aztán jól lehet építeni, partneri kapcsolatokat kialakítani turisztikai cégekkel, szállodákkal, apartmanokkal.

„Nem ritka, hogy a tartalomgyártóknak két-három videóért cserében akár 60-70 százalékos kedvezményt adnak a szálláshelyek, vagy teljesen ingyen biztosítják az ott tartózkodásukat egy hétre is” – mondta Soós Dávid.

Hozzátette, az ingyenes nyaralás a TikTok erejének köszönhetően egy kis energia befektetéssel bárki számára elérhető lehet, akár még az idei szezonban is. Érdemes is mielőbb belevágni a projektbe, hiszen ahogy egyre többen kezdenek majd utazós videókat készíteni, úgy számít majd egyre inkább a minél nagyobb követőbázis és videómegtekintés, és egyre komolyabb verseny alakulhat ki a Tiktokkerek között.