Életmód
Már egyetlen kockacukorral is megduplázzuk a vércukorszintünket!
2023.06.21. I 18:55
Magyarországon nincs több évszázados hagyománya a cukorfogyasztásnak, rövid időn belül alapélelmiszerré vált.
 
 Korántsem tulajdonítunk a cukorfogyasztásnak olyan mértékű jelentőséget, mint amekkora hatással van az életünkre és a mindennapjainkra. Június 27-e, A Cukorbetegek Világnapja arra hívja fel a figyelmet, hogy ez a betegség az egész világon egyre több embert érint, köztük gyermekeket is, mind nagyobb számban. Holott egészséges életmóddal és odafigyeléssel elkerülhető lenne ez a probléma. 

„A magyarok évente átlagosan 400 ezer tonna cukrot esznek meg, ami 400 millió kilogramm. Ez személyre lebontva évente 40 kg cukor elfogyasztását jelenti, ami havi szinten 3,33 kg, amiből egy napra jut 11 dekagramm színtiszta cukor. Nem túlzás azt állítani, hogy ma a cukorfogyasztás az egyik legfontosabb forrása az egészségi problémáknak” – hívta fel a figyelmet Dr. Lenkei Gábor. 

A szakember azt is elárulta, hogy a Központi Statisztikai Hivatal 2019-es adatai szerint Magyarországon több mint 1,1 millió felnőtt és több mint 5 ezer gyermek cukorbeteg. Számuk húsz év alatt, 1999 és 2019 között megháromszorozódott. A felmérések azt mutatják, hogy a helyzet évről évre folyamatosan romlik.

A vérünk literenként maximum 1 gramm cukrot tartalmaz. Ez azt jelenti, hogy egy átlagos felnőtt 5 liter vérében mindössze 5 gramm cukor található. Nagyjából annyi, mint egy kockacukorban. A szervezet képes arra, hogy akkor is előállítsa a számára szükséges cukor mennyiséget, ha nem eszünk cukrot. Nincs szüksége kívülről bevitt cukorra. Sőt! A testünkben semmi keresnivalója a bevitt cukornak, ugyanis nem tudja megfelelően kezelni azt.

„Ha csak egyetlen szem kockacukrot teszünk a kávénkba, a vércukorszintünket megduplázzuk. Ha kettőt, akkor már megháromszorozzuk. A cukros üdítők és energiaitalok elképesztő mennyiségű cukrot tartalmaznak. Nyilvános adatok szerint 100 ml Coca-Colában 11,2 g cukor van, ami egy fél literes palackra vonatkozóan már 56 g-ot tesz ki. De lehetne beszélni akár a préselt gyümölcslevekről vagy a sokak által kedvelt túró rudiról is, amelyek egytől egyig óriási cukorterhelésnek teszik ki a testünket” – hangsúlyozta Lenkei doktor.