Életmód
Forgalmi dugó a világ tetején
2023.06.17. I 17:21
A kereskedelmi expedíciók révén jelentősen megnövekedett a turistaforgalom a 8848,86 méterével a világ legmagasabb hegyének számító Mount Everesten. 

Hogy ez mennyire így van, azt az elit kommandósból magashegyi expedíciós hegymászóvá vált nepáli Nirmal „Nims” Purja fotója szemlélteti csak igazán – és valahol ez azért egészen szomorú látvány.

Nims a képet még 2019-ben készítette, amikor a Project Possible* névre keresztel küldetés során igyekezett volna a Mount Everest csúcsára érni, de az embertömeg megállásra és várakozásra kényszerítette – írta a New York Times.

A Project Possible célja az volt, hogy Nirmal Purja a (sztár)serpákból álló csapatával rekordidő alatt, mindössze hét hónap alatt megmássza a Föld mind a tizennégy legmagasabb hegycsúcsát – sikerült, ráadásul csak 189 napra volt szükségük hozzá.

A világ legmagasabb csúcsát több mint 11 ezerszer mászták meg, mióta Sir Edmund Hillary és Tenzing Norgaj serpa 1953-ban először ért fel. A himalájai hivatalos adatbázis és a nepáli illetékesek szerint azóta nagyjából 320-an haltak meg hegymászás közben, nemrég a magyar Suhajda Szilárd is életét vesztette a Mount Everesten.