Nagykereskedelmi áron, hatalmas kedvezménnyel vásárolhatunk elektronikai cikkeket
Ilyen még nem volt! Júniusban, valamivel több, mint 2 hét múlva elindul az első kriptoáruház Magyarországon, ahol az összes olyan elektrotechnikai termék elérhető lesz, ami Európában népszerű. A kezdeményezés azért is úttörő, mert úgy juthatunk a készülékekhez, hogy csak egy töredékét fizetjük be, a többit pedig jutalomként, több mint száz százalékos kamatra kapjuk.
Az új kriptoáruház lényegében egy világot megcélzó online elektronikai webáruház, amelyben csak kriptovalutáért lehet majd vásárolni. Ez a kezdeményezés nem csak azoknak jelenthet megoldást, akik befektetnének, hogy aztán egyedülálló, akár évi száz százalékos hozammal vásárolhassák meg a legújabb telefont vagy egyéb elektrotechnikai cikkeket, hanem azoknak is, akik szeretnek előre gondolkodni.
„A kriptoáruházzal szeretnénk az eladósodottság növelése helyett – vagyis a vedd meg hitelre elvvel szemben - a megtakarítási hajlandóságot növelni. A webáruházban tokeneket lehet vásárolni, azaz gyűjteni, amivel számtalan jutalomban részesülhetünk az úgynevezett stakelés, vagyis zárolás által, ami lényegében olyan, mint egy kriptobetét. Itt azonban egyedülálló kamattal is számolhatunk, ami évi száz százalék is lehet” - magyarázta a kriptoáruház működési alapelveit Kun Róbert, a hamarosan induló CoinPhone.eu tulajdonosa és ügyvezetője.
A kriptoáruházat a Happy-Panda Handels Gmbh osztrák cég hozza létre, így biztosítva a legjobb nagykereskedéses árakat. A kripto-webshopban többféle kriptovalutával – többek között BTC, ETH - is fizethetünk, ám a platform saját tokenje, a LiveGreen Coin (LGC) nyújtja a legtöbb kedvezményt.