Ismeretterjesztő
„Egy jól összeállított növényi étrend mindenki számára kielégítő”
2020.07.04. I 06:02
A veganizmus az állati eredetű ételek, termékek kiiktatását jelenti. Nem csupán a táplálkozásra vonatkozik, életforma és életfilozófia is egyben. A témát érintő legfontosabb kérdésekről Dr. Iller Barbara, a Fehér Oroszlán Életmód Program vezetője és Abonyi Orsolya dietetikus vitatkozott az Egyenlítő pénteki adásában.
Mindkét vendég egyetért abban, hogy húst nem KELL fogyasztanunk, az viszont már más kérdés, hogy a szervezetünknek szüksége van-e azokra az anyagokra, amik akár az állati eredetű termékekben is megtalálhatóak. Abonyi Orsolya szerint továbbá a fenntarthatóság kérdését is szem előtt kell tartanunk az étrendünk összeállítása során. Azt javasolta, a vegyes, kiegyensúlyozott, változatos táplálkozásra törekedjünk, és felhívta a figyelmet arra is, hogy a hirtelen váltások emésztési zavarokhoz is vezethetnek, így ha lehet, tartsuk magunkat a fokozatosság elvéhez.

„Ha valaki ki szeretné próbálni a nyers vegánságot, azt semmiképpen ne egynapos váltással próbálja ki, mert igen, ott sokkal nehezebb lesz emészteni, sok lesz a rost” 

– mondta Dr. Iller Barbara. Arra is rávilágított, hogy akik etikai okokból döntenek a vegánság mellett, azoknál sok esetben nem opció a fokozatosság.

A teljes vita itt nézhető vissza:

Ajánlott tartalmak