Ismeretterjesztő
Megjelent a távol-keleti óriás lódarázs az USA-ban
2020.07.02. I 06:00
A globalizációs folyamatok miatt fajok az eredeti, őshonos élőhelyükről szándékosan behurcoltatnak élőhelyekre, ahol aztán vagy sikeresen megtelepednek, vagy nem - reagált dr. Vas Zoltán az Egyenlítő adásában arra a hírre, hogy megjelent az USA-ban az óriás lódarázs. A Magyar Természettudományi Múzeum főmuzeológusa hozzátette, Európába például az ázsiai lódarazsat hurcolták be, azonban ez nem azonos azzal a fajjal, ami most az USA-ban jelent meg. 
Európában nagyjából 15 000, Magyarországon pedig 10 000 féle darázsfaj él - ismertette a szakértő, majd hozzátette: a lódarazsak viszonylag békésen viselkednek, kivéve a fészkük közelében, amit ösztönösen védenek.
 
Észak-Amerikában eredetileg nem éltek lódarazsak, az európai lódarázs viszont most már ott is előfordul, mert az 1800-as évek közepén behurcolták és megtelepedett. Ugyanígy az óriás lódarazsak is megjelentek egy behurcolás eredményeképp. Azóta több észlelés is történt, így valószínű, hogy ez a faj is megtelepedett ott - tette hozzá dr. Vas Zoltán.

A teljes beszélgetés itt visszanézhető:

Ajánlott tartalmak