Ismeretterjesztő
Szigorúbb szabályokkal, de lehet idén is táborozni
2020.06.10. I 18:00
A koronavírus-járvány miatt sok szülőnek ki kellett vennie szabadságának egy részét, hogy otthon tudjon maradni gyermekével, ezért most még nagyobb gondot jelenthet a gyerekfelügyelet a 11 hetes nyári vakáció alatt. Tóth Béla, a Táborfigyelő ügyvezetője az Egyenlítőben elmondta, szigorúbb szabályok mellett, de a táborok nagy részét meg fogják tartani.
Tóth Béla elárulta, februárban még örültek, ugyanis 20 százalékkal többen jelentkeztek a táborokba, mint korábban, azt remélték, hogy idén rekordot dönthetnek. A márciusban berobbant koronavírus-járvány azonban sok mindent megváltoztatott, és egyáltalán nem voltak jelentkezők ebben az időszakban. Május elején viszont a szülők elkezdtek bizakodni, hiszen újra megindultak a jelentkezések, holott csak május 20-án vált biztossá, hogy lehet táborokat tartani. 

11 hetes lesz a vakáció, és sok szülő nem tudja megoldani a gyerekfelügyeletet, főleg azért, mert nagy részüknek márciusban és áprilisban ki kellett vennie a szabadságát, a nagyszülőkhöz pedig még nem meri vinni a gyerekeket. 

Tóth Béla hangsúlyozta, csak egészséges gyerekek mehetnek táborba, amiről a szülőnek nyilatkoznia kell. Természetesen a személyzetnek is nyilatkoznia kell egészségi állapotáról. A gyerekek higiéniás oktatást is kapnak, ha pedig a résztvevők száma meghaladja a 300 főt, tábori orvosra is szükség van a helyszínen.
Sok táborszervező döntött úgy márciusban, hogy ebben a szezonban inkább nem tartja meg rendezvényét, így idén húsz százalékkal kevesebb tábor lesz. 

Tóth Béla azt javasolja a szülőknek, hogyha még nem tették meg, akkor foglaljanak tábort, mert gyorsan elfogynak a helyek. A korábbiakhoz képest öt százalékos áremelkedésre lehet számítani, és ahogy fogynak a helyek, még nagyobb áremelkedés várható.