Kozák Orsolya, a Debreceni Egyetem hallgatója önkéntes ápolóként dolgozott édesanyjával a Szent János Kórházban. Azóta már otthon van, de készenlétben, ugyanis, ha ismét megugrik a betegek száma, szükség lesz a segítségére. Az elmúlt időszak tapasztalatairól Rideg Richárdnak számolt be az Egyenlítő – Home Office adásában.
Orsolya édesanyja egyetemi ápoló és aneszteziológus asszisztensként is dolgozik. A közös munka első hónapjában a Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztályon dolgoztak. Összesen egyébként három izolációs osztály működött: az ő részlegükön, az őrzőben kritikus betegeket ápoltak. Jelenleg már csak az Ortopédiai Osztályon kezelnek tíz beteget. Az önkéntes ápoló úgy látja, nálunk a járvány nem robbant be igazán, munkájuk során megfelelően tudtak koncentrálni minden egyes tevékenységükre, betegükre.
A rossz érzések és a negatív gondolatok persze őt is megtalálták. „Féltem, nagyon is féltem” – vallotta be Orsolya. Akkor uralkodott el rajta a pánik, amikor édesanyja önként jelentkezett dolgozni a Kútvölgyi karanténba. Egy időben már kerülte a hírportálokat is, mert nem akart a koronavírusról olvasni.
„Volt egy-két éjszaka, amikor sírtam, mert olvastam arról, hogy milyen fiatal emberek is megbetegedtek, és hány fiatal hunyt el, persze nem Magyarországon, hanem Spanyolországban, Olaszországban, és akkor rájöttem, hogy inkább nem olvasok ilyeneket, mert tényleg a lelki békém a legfontosabb, és inkább koncentrálok arra, amit csinálok, és mindent megpróbálok a lehető legnagyobb precizitással elvégezni, és akkor remélhetőleg nem lesz semmilyen baj”
- mondta Orsolya.
A műsorban a kórházi átöltözés rituáléjáról is mesélt, illetve azt is kifejtette, miért vannak kétes érzései azzal kapcsolatban, hogy mindennapi hősöknek nevezzük a kórházi dolgozókat. A teljes beszélgetés itt nézhető vissza:
