Bizonyos területeken súlyosabb válság várható, mint amilyen 2008-ban volt - jelentette ki az Egyenlítő - Home Office adásában Honyek Péter. Magyarországon -3,1%-os GDP csökkenést jósolnak, ugyanakkor várhatóan ez a válság csupán néhány hónapig tart majd. A PwC Magyarország igazgatója ismertette azt is, milyen jogaik vannak a munkavállalóknak a megváltozott helyzetben.
Magyarországon -3,1%-os GDP csökkenést jósolnak a koronavírus miatt. Bizonyos területeken súlyosabb válság várható, mint amilyen 2008-ban volt, hatása akár kétszer akkora is lehet. Abban reménykednek, hogy a jelenlegi válság maximum 3-4 hónapig fog tartani, ezt követően pedig helyére ugrik majd a világgazdaság. A helyzet viszont semmiképp sem lesz ugyanolyan, mint a járvány előtt.
Mi a helyzet a szabadságokkal?
Fontos tudni, hogy a szabadságok nagy részével a munkáltató gazdálkodik, a munkavállaló hét napról döntheti el, hogy mikor szeretné kivenni azokat.
Ha a munkáltató azt látja, nem tudja ellátni a munkavállalót munkával, de nem szeretné kirúgni, akkor kiadhatja a 2019-ben bent ragadt szabadságokat, illetve arányosan kiadhatja az idei évit is
- magyarázta Honyek Péter.
A munkáltató nem küldheti el a munkavállalót fizetés nélküli szabadságra, ez csak a munkavállaló kérésére történhet meg. Ebben az esetben nem jár munkabér, sőt az egészségügyi szolgáltatási járulékot is a dolgozó fizeti saját maga után.
Elbocsátás helyett részmunkaidő
A munkáltatóknak változhat a gazdasági helyzete a karantén alatt, ez pedig szerződés felmondásokra adhat okot. A végkielégítések viszont nehéz anyagi helyzetbe hoznák őket, ezért inkább igyekszenek megállapodást kötni a munkavállalókkal, esetlegesen például a részmunkaidőről.
A veszélyhelyzet nem fog örökké tartani! - tette hozzá a PwC Magyarország igazgatója.
Honyek Péter részletesen kifejtette, milyen jogaik vannak a munkavállalóknak, és kitért arra is, milyen helyzetbe sodorja a világ gazdaságait a koronavírus-járvány: