Ismeretterjesztő
60 éve zártak be utoljára: a Fővárosi Állatkert a koronavírus járvány idején
2020.04.07. I 18:54
Ugyan látogatókat nem fogad jelenleg a Fővárosi Állat- és Növénykert, az élet nem áll meg a kapukon túl, hiszen a lakókról továbbra is napi szinten gondoskodnak az ott dolgozók. Az intézmény szóvivője, Hanga Zoltán arról mesélt Bárány Robinak, hogyan változott meg a munkájuk az új koronavírus járvány hatására.    
Amint feltűnt külföldön az új koronavírus, az állatkert dolgozói elkezdték megtervezni és alkalmazni a szükséges óvintézkedéseket. Kezdetben a mosdók gyakoribb fertőtlenítését valósították meg, később elhalasztották a csoportos programokat, elszeparálták a beltéri létesítményeket a látogatóktól, majd március 15-én bezártak. Nem tudják megmondani, hogy mikor nyitják meg újra a kapukat a közönség előtt. 

„Azzal, hogy az állatkert kapui zárva vannak, az élet odabent tovább folyik, hiszen ez nem egy üzem, ahol lekapcsolják a főkapcsolót és mindenki hazamegy, élő állatokról, növényekről gondoskodunk, úgyhogy ez továbbra ugyanúgy megy. Az a törekvésünk, hogy az állatok, meg a növények abból, hogy itt most ilyen speciális helyzet van egyébként a világban, lehetőleg semmit ne érzékeljenek” 

– mondta Zoltán.

Az állatkert munkatársai speciális, turnusokra osztott munkarendben dolgoznak, betartva a szükséges óvintézkedéseket a koronavírus terjedésének korlátozása érdekében. 240 munkatársuk közül van olyan, aki home office-ból dolgozik, akadnak olyanok, akik csak ritkán járnak be, a gondozók, a kertészek, a műszaki munkatársak és a takarmány előkészítők munkája viszont személyes jelenlétet igényel.

Az állatok is megfertőződhetnek az új koronavírussal?

Hanga Zoltán elmondta, az emberi betegségekre az emberszabásúak alapvetően fogékonyak, ezért az óvintézkedéseik a koronavírus járványtól függetlenül, általánosan érvényben vannak. Az állatok férőhelyeit úgy alakították ki, hogy minél kevesebb kontaktus lehessen köztük és a látogatók között. Anno, a 1960-as években azért létesítették az akkori majomházban a páncélos üvegfalat, mert kutatások bizonyították az állatok kitettségét a humán betegségekkel szemben.

Hozzájárulás a digitális oktatáshoz

Az állatkert honlapján, közösségi felületein a szokásosnál több hírt, videót, kisfilmet igyekeznek megosztani arról, hogy mi zajlik a kulisszák mögött. Az intézmény oktatásban betöltött szerepe jelentős, a zoopedagógiai programokat hasznos anyagokkal próbálják pótolni, ezért létrehoztak egy Digitális Állatkert nevű felületet a honlapjukon.

És végezetül egy örömhír: óriásvidrák születtek!

Az élet nem áll meg a koronavírus járvány idején sem, legalábbis az állatok körében. A Fővárosi Állatkertben hat éve foglalkoznak ezzel a veszélyeztetett, Dél-Amerikában őshonos állatfajjal. Az intézmény nősténye és a tavaly Madridból érkezett hím párja között első látásra szerelem alakult ki. Az első Magyarországon született óriásvidrák március 11-én születtek. Időközben egy másik nőstény is kölyköket hozott világra, őt a mi állatkertünk küldte Madridba. A két intézmény most együtt örül a kettős sikernek.