Ismeretterjesztő
Ne engedjük el a bajban sem a rászorulók kezét!
2020.04.02. I 18:00
Van, aki a koronavírus járvány idején sem maradhat otthon, vannak intézmények, amik nem zárhatnak be. Így vannak ezzel az Ökumenikus Segélyszervezet dolgozói is, akik ebben a helyzetben sem engedik el a rászorulók kezét. Gáncs Kristóf a szervezet kommunikációs igazgatója az Egyenlítő - Home Office adásában elmondta, az Ozone és Life TV által adományozott összeg három hónapi ellátását fedezi a családok átmeneti otthonának. Vastag Csaba is már tíz éve dolgozik önkéntesként a szervezetnél, aki természetesen most is segít, sőt mindenkinek azt javasolja, tegyen hasonlóképpen!
Az Ozone és Life TV öt karanténba került otthon közül egy intézmény három hónapos ellátását vállalta. De marad négy, ahol az Ökumenikus Segélyszervet dolgozóinak segítségre van szüksége, hogy segíteni tudjanak. Ha fizikailag most nem is szabad egymás kezét fognunk, ne engedjük el a bajban a rászorulók kezét. 

Gáncs Kristóf az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója az adománnyal kapcsolatban azt mondta: 
Amikor baj van, akkor a gyorsan érkező segítség az kétszer annyit számít. 
A családok átmeneti otthonának ellátását tudják három hónapon át biztosítani a felajánlott ötmillió forintból. Ebben az intézményben 40 olyan fő él, aki valami miatt elveszítette otthonát. 

A Segélyszervezet dolgozói is nehéz helyzetben vannak, hiszen magukért és az intézményeikben lakókért is felelősek. Igyekeznek fokozottan ügyelni a higiéniára és betartani a szabályokat, de közben nem elengedni a rászorulók kezét. 

Így van ezzel Vastag Csaba is, aki már tíz éve segíti önkéntesként a szervezet munkáját. Az énekes számára megtisztelő a közös munka, hiszen az Ökumenikus Segélyszervezet interkontinentális segítséget is képes nyújtani. Csabi is kiveszi a részét a segítségnyújtásból és másoknak is javasolja, hogy tegyenek így!