Ismeretterjesztő
Drónfotózás, mint művészet
2020.03.18. I 10:49
Radisics Milán fotóművész a hagyományos fotózást immáron drónfotózással színesíti. Mivel nem szeretett volna az Instagram-temetőbe kerülni, saját témát kezdett követni, ami nem más, mint a víz. 
„Én egy riporter vagyok, aki a természetben fotóz" – így jellemezte magát a fotóművész.

A fotóművész elsősorban a reklámszakmában dolgozott 20 évig, mellette fotózott. Most már felcserélődtek a szerepek és a fotózás az első, amihez már a drónfotózás is társult. 

Radisics Milán egy drónt sem tört össze, de nagy bátorságot adott neki az, hogy időközben elvégzett egy tanfolyamot is. A vizsga után félévvel már rutinosan kezelte a gépet. A fotóművész nem akart az Instagram-temetőbe kerülni, ahol állandó jelleggel ugyanazok a témák vannak jelen, ezért saját tematikaként a vízzel kezdett foglalkozni.
A fotóművész járja Európát és a vizeket látva elkeserítő a helyzet. A patakoknál, mocsaraknál csodálatos az élővilág, azonban, amihez az ember hozzányúl kárt tesz benne. Radisics Milán számára az év végéig biztosan a víz marad a téma, hiszen egy nagy kiállítást tervez alkotásaiból.