Ismeretterjesztő
Vita: A mesterséges intelligencia jelene és jövője
2020.03.13. I 18:00
Timár Gábor geofizikus, Keleti Arthur kiberbiztonsági szakértő és Nagy Gergely református teológus, lelkész ezúttal a mesterséges intelligencia életünkben betöltött szerepéről fejtették ki véleményüket. Timár Gábor geofizikus, Keleti Arthur kiberbiztonsági szakértő és Nagy Gergely református teológus, lelkész ezúttal a mesterséges intelligencia életünkben betöltött szerepéről fejtették ki véleményüket.
A beszélgetésből kiderült, hogy életünk minden részébe beférkőzött már az új technológia, és várhatóan a jövőben még nagyobb teret fog kapni.
 
A kiberbiztonság jelenét és jövőjét már a kezdetektől meghatározta a mesterséges intelligencia fejlődése, amelyről a lelkész vendég elmondta, hogy a hétköznapi emberek életében ez nem csupán egy sor erkölcsi-etikai kérdést vethet fel, hanem komolyan érinti a vallásos gondolkodást. Ma már a természettudományos oktatás, illetve maga a geofizika sem tudja megkerülni a mesterséges intelligencia felhasználását - mondta Rideg Richárd geofizikus vendége.
 
Ha kíváncsi vagy a vita során elhangzott véleményekre, érvekre és ellenérvekre, tapasztalatokra és gondolatokra, nézd meg a videót!